|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 10 találat | lapozás: 1-10 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Apor István 1998. február folyamánSas Péter /Budapest/ kutató Bíró Vencel és Balanyi György, a két piarista történész életútját vázolta fel, mindketten Kolozsváron professzorai voltak az egyetemnek 1943 és 1948 között. Bíró Vencel /Vértessomló, 1885. aug. 9. - Kolozsvár, 1962. dec. 2./ teológiai és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, 1908-ban pappá szentelték, ugyanebben az évben summa cum laude minősítéssel bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Kolozsváron tanított a gimnáziumban és rendre írta történelmi tanulmányait. 1925-ben a kolozsvári főgimnázium igazgatója és az önállósult romániai piarista provincia rendfőnökének, Patay Józsefnek az asszisztense lett. Bíró Vencel kutatómunkájának eredménye Altorjai gróf Apor István és kora című monográfiája. Bíró Vencelt 1934-ben a piarista rend főnökévé választotta. Sok gonddal kellett megküzdenie, a román állam nem ismerte el a rend jogi személyiségét, sőt Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár címbitorlás és államellenesnek nyilvánított rendi címer használata miatt bírósághoz fordult. Végül az ügyben felmentő határozat született, 1938-ban. 1940-ben a visszaállított Ferenc József Tudományegyetem Erdély és Kelet-Európa története tanszékén lett rendes tanár, egyben munkatársa az újonnan felállított Erdélyi Tudományos Intézetnek. Az MTA tagjának választotta. Bíró Vencel munkássága összefoglalásaként megírta Erdély története című munkáját. 1945-48 között a Bolyai Tudományegyetem dékán-helyettese volt, akkor nyugállományba küldték. 1946-ban ismét őt választották a romániai piarista rendtartomány főnökének. 1949. aug. 1-jén megszüntették a szerzetesrendeket, így a piarista rendet is. Bíró Vencel Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián kapott szálláslehetőségeket. Tovább írta történelmi tanulmányait. Balanyi György /Kecskemét, 1886. febr. 10. - Budapest, 1963. máj. 4./ piarista történész 1824-től tanított a budapesti tudományegyetemen, majd 1943 és 1948 között Kolozsvárott volt a Bolyai Tudományegyetemen a történelem tanszék professzora. 1948-ban vissza kellett térnie Magyarországra. /Sas Péter: Bíró Vencel, a piarista rendfőnök és történetíró. = Művelődés (Kolozsvár), febr./2002. október 15.Temes megyében, Újváron az általános iskolában 120 tanulót írattak be az ősztől induló fakultatív magyarórákra. A magyar nyelv és irodalom oktatása Kapor István magyarszentmártoni tanító irányításával zajlik. Több környékbeli faluból gyűjtötték össze a jelentkezőket, illetve román anyanyelvűek is jelentkeztek a magyar nyelvoktatásra. /(Pataki Zoltán): Fakultatív magyarórák - 120 résztvevővel! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./2006. december 9.December 9-én ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját Háromszék megye egyik legjobb amatőr néptáncegyüttese, a Perkő, melyet három évtizede Gergely Zoltán, a kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola igazgatója vezet. A táncoktató jelenleg már a harmadik fiúnemzedékkel dolgozik, lány sokkal több fordult meg a csoportjában. Gergely Zoltán kimutatása szerint több mint százan táncoltak már a Perkőben. Az 1989 utáni években a Perkő Magyarországon kívül Franciaországban, Belgiumban és Luxemburgban is felléphetett, osztatlan sikert aratva. A csoport önellátó, fő támogatójuk a helyi önkormányzat. A Perkő Néptáncegyüttes repertoárján jelenleg tíz népi tánc szerepel. /Iochom István: Jubilál a kézdiszentléleki Perko Néptáncegyüttes (Harminc éve a színpadon). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 9./2007. augusztus 29.Erdély egyetlen kastélyában sem maradt fenn ilyen kiemelkedő szintű, 17. századi reneszánsz leletegyüttes, mint az altorjai kúriában, amelyet a belső falképek, stukkós boltozatok, faragott gerendamennyezetek alkotnak. Benczédi Sándor, az altorjai kúria felújításáért felelős építész, műemlékvédelmi szakértő elmondta, hogy Apor Lázár a 17. század elején építtette az udvarházat, amelyet Apor István (1638 –1704) erdélyi kincstartó 1693-ban késő reneszánsz stílusban átalakíttatott. A 19. század első felében alakították ki az emeletes, klasszicista stílusú tornácot. A Bolt (régi nevén Úr Háza) nevezetű terem 1651-ben készített falképei néhány helyen jó állapotban maradtak fenn. A család képviselőjeként id. Apor Csaba 1992-ben visszakapta a kastélyt. A tulajdonos 2001-ben bízta meg Benczédi Sándort az épületen végzendő munkálatok koordinálásával, a kutatásokhoz 2002-ben láttak hozzá. Elsősorban pályázatok útján jutnak anyagiakhoz, 2002 óta a sepsiszentgyörgyi székhelyű Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság folyamatosan pályázik az anyaországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál, évente átlag másfél millió forintot kapnak a kúria felújítására. Az angliai Headley Trust Műemlékvédelmi Alapítvány eddig 16 700 font sterlinggel támogatta a projektet. A román államtól semmilyen támogatást nem kapnak. /Bordás Bea: Megmenekül a torjai Apor-rezidencia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./2011. november 5.Múltidéző – Adalékok széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) életéhez2011. október 4-én a Minerva Művelődési Egyesület székházának előadótermében bemutatták a széki gróf Teleki Ernő emlékére készített Démonok tánca című dokumentumfilmet. Az erről szóló beszámolót jegyző Ferencz Zsolt hangsúlyozta, hogy „az utókor nagyon keveset tud gróf Teleki Ernőről, különösen fontos, hogy életművét szélesebb körben megismerjék”. Idézte továbbá az est házigazdájának, Tibori Szabó Zoltánnak véleményét, aki szerint „ennek érdekében tette meg az első, ám kétségtelenül jelentős lépést az a csapat, amely Ludvig Daniella vezetésével Teleki személyének és munkásságának bemutatására vállalkozott”. A témával foglalkozni akarók figyelmét felhívom arra, hogy egy évtizede, a Művelődés 2001. évi 12. számában igyekeztem ráirányítani a figyelmet gróf Teleki Ernő személyiségére. A téma időszerűsége miatt talán nem szerénytelenség, ha eddigi kutatásaim fontosabb eredményeit megosztom minden érdeklődővel, különös tekintettel egyes történelmi adatok meg nem haladott újszerűségére. Az 1697. április 20-án birodalmi grófi rangra emelt széki Telekiek története több évszázada összeforrt Erdély históriájával, politikai és művelődési eseményeivel. A Beszterce-Naszód megyei Paszmoson háborítatlanul és csodálatos környezetben élhetett a Telekiek katolikus ága. A családi kastély Besztercétől délre, Nagysajó mellett, egy eléggé eldugott völgyben épült. A birtokot Teleki Mihály (1671–1720) Kővárvidék főkapitánya, Kolozs vármegye főispánja szerezte meg. A paszmosi ősi ház külső megjelenésében is meseszerű volt, Kővári László megfogalmazásában: „szeszélyes tornyokkal épült ódon kastély”. A kertet és az ebédlőt szentek barokk fogadalmi szobrai ékesítették, melyeket 1796-ban Teleki Mihály (†1793) kamarás és felesége, makfalvi Dósa Ágnes (1762–1806) faragtatott. Az ebédlő falát egy ovális keretű Esterházy-kőcímer díszítette, amit Teleki Ernő a kolozsvári házból vitetett oda és falaztatott be. A paszmosi kastély bejárati kapuja felett elhelyezett kettős – Teleki–Haller – „beszélő címer” az egykori erődített kúriát újjáépítő házaspár, Teleki Pál (1719–1773) Fogarasföld főkapitánya, Doboka vármegye főispánja és hallerkői gróf Haller Borbára (1719–1770) emlékét őrizte. Halotti epitáfiumaik jelzik, hogy elmúlásuk után sem váltak meg egymástól, a kolozsvári piarista templom kriptájában egymás mellett nyugszanak. Az udvarház legfontosabb történelmi emléke a mögötte álló mocsári tölgy, melynek koráról a törzsére erősített fémtáblán olvasható „Anno 1406” felirat tanúskodik. A 605 esztendős, 25 m magas és 7,10 m kerületű ősfa méltó emléke az őt gondozó három évszázados főúri családnak. Ernő ősei között tudhatta Teleki Ferencet (1785–1831), akit a családi krónika „Költő”-ként emlegetett. Bizonyára nem véletlenül maradt fenn a „Békesség Embere” jelzője sem, amit Herepei Károly használt búcsúztatásakor. A sokoldalú császári és királyi kamarás előd a híres, Göttingában végzett matematikus volt, akit a Magyar Tudományos Akadémia halálának évében tiszteleti tagjául választott. Nevéhez fűződik a kézi szögmérő feltalálása, melyet a bécsi Voigtländer cég gyártott és forgalmazott. Ő kivételesen nem Paszmoson, a nevezetes családi birtokon, hanem Besztercén született. Ennek oka az volt, hogy várandós édesanyját a Horea-féle felkelés idején a megerősített szász városba menekítette férje, Teleki Mihály. Ernő édesapja, Teleki Ferenc (1870–1925) országgyűlési képviselő a paszmosi családi uradalomban született. Negyedszázaddal később, a millennium évében – 1896. január 9-én – vette feleségül losonczi báró Bánffy Annát. Felesége korai, 1907. október 7-én, 30 éves korában bekövetkezett halála miatt rövid, csupán évtizednyi házasságukból így is öt gyermek született. Három kisleány: Erzsébet (1896–1981), a rövid életű Margit (1898–1906), valamint Cecília (1901–1981) és egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A fiúk születésekor már az egész család Kolozsvárt élt, az Egyetem utca 8. szám alatti fényűzően berendezett Esterházy-házban lakott ugyanis Bánffy Anna édesanyja, lévén a galántai Esterházyak famíliájába tartozott. Az épület nevezetessége, hogy ott 1748-ban rátóti Gyulaffy László árvaházat alapított, melyet 1840-ben megvásárolt gróf Esterházy János Nepomuk (1824–1898), akkor került családja birtokába. Teleki Ernő ikertestvérével, Andorral együtt Kolozsvárt, 1902. szeptember 11-én született. Az ikrek édesanyja ötéves korukban meghalt, azután nagymamájuk, galántai gróf Esterházy Cecília (1857–1946), losonczi báró Bánffy Ernőnek (1850–1916), az Erdélyi Magyar Gazdasági Szövetség elnökének, az Erdélyi Református Egyház és a Kolozsvári Református Kollégium főgondnokának felesége nevelte őket. A família, amelybe születtek, és a név, amit viseltek, már kicsi korukban kiemelte a fiúkat az átlagos gyermekkorból. Amikor az elalvás előtti mese helyett családjuk történetét hallgatták, tulajdonképpen Erdély históriájával ismerkedtek. A Teleki-gyermekek ezüst kamarási kulcsokkal játszóttak, s megtanulták, hogy a különböző századokban a ruházat mely részén kellett viselni azokat. Egyfajta családi ereklyének számított altorjai gróf Apor István kincstartó 1689-ből származó ezüstkanala. A pecsétnyomó használatának gyakorlásánál sem kellett veszekedniük, 23 kipróbált darabbal próbálkozhattak. A vallásos érzületet volt hivatva felszítani a Krisztus keresztszilánkját őrző ereklyetartó, és az egykori cseszneki Esterházy-erődítmény várkápolnájából megmaradt ezüst misekönyvtábla, melynek domborművein Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála attribútumai tükröződtek. A magántanuló ikerpár az elemi iskolát 1912-ben, a Váradi Albert igazgatta római katolikus Főelemi Fiúiskolában fejezte be. Középiskolai tanulmányaikat az Erdélyi Római Katolikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló főgimnáziumában folytatták, ahol 1920-ban érettségiztek. Osztályfőnökük a nagy tudású, széles látókörű piarista szerzetes, Patay József volt. Az érettnek nyilvánított ikertestvérek sorsa különféleképpen alakult. Andor a budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Kolozsvárra visszatérve a bankszakmában helyezkedett el. 1927-től külföldön, a nemzetközi kereskedelem világában tevékenykedett. Először Konstantinápolyban bukkant fel, mint egy ipari vállalat alapítója. Később a budapesti Külkereskedelmi Hivatal Rt. athéni megbízottja, majd párizsi, hágai és brüsszeli kirendeltségének vezetője. 1937-ben a párizsi Nemzetközi Kiállítás helyettes kormánybiztosa, 1940-ig a budapesti Weisz Manfréd Művek (a későbbi Csepel Művek) igazgatója, a második bécsi döntés után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Elismertségéről annyit, hogy egyéb kitüntetések mellett megkapta a francia becsületrend tiszti keresztjét és a belga koronarend lovagkeresztjét. A második világégés után az emigrációt választotta. A messzi távolban is nagy szeretettel őrizte nagyapja és édesapja házassági gyűrűit, melybe feleségeik neveinek kezdőbetűi és házasságkötésük évszáma volt begravírozva: Cs[erényi] A[nna] 1867 és B[ánffy] A[nna] 1896. A nemzetközi hírnevet szerzett külkereskedelmi szakember és máltai lovag 1978. január 22-én, a távoli Buenos Airesben hunyt el. Ernő édesapja betegeskedése miatt az érettségi után csak két év múlva folytathatta tanulmányait. A budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója lett, 1926-ban visszatért szülőföldjére. Az egyetemen szerzett ismereteinek korán hasznát vette, édesapja halála után tizedik, egyúttal utolsó családi tulajdonosként átvette a paszmosi birtok kezelését és irányítását. 1933-tól a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatal bukaresti kirendeltségének megbízottja. Ehhez a külügyminisztériumnak is hozzá kellett járulnia, az engedélyt román állampolgársága miatt kapta meg. A magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztésén, előmozdításán fáradozott. Három év múlva a korábbi előny hátrányára változott, román állampolgársága miatt mondatták le feladatköréről. Egy éven keresztül állás nélkül volt, majd 1937 novemberétől 1944-ig a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) szerződéses alkalmazottja lett. A II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Elnökletével három fő szakosztály jött létre: a Jósika János vezette közművelődési, a Kós Károly irányította társadalmi és a Szász Pál felügyelte gazdasági. Alosztályának vezetését a szakmai elismertségnek örvendő Teleki Ernő látta el. A második bécsi döntést követően – hevenyészett feljegyzései szerint – a két ország közötti magas szintű politikai üzenetváltásba is belesodródott. A bukaresti tapasztalatok alapján egyes román politikusok úgy gondolták, hogy bízhatnak benne. Közvetítésre alkalmas személyét alátámaszthatta, hogy rokona volt gróf Teleki Pál miniszterelnöknek. 1940. szeptember 3-án keresték meg Iuliu Maniu üzenetének közvetítésével, amit a tudományos kutatások eddig nem támasztották alá. Ionel Pop – aki Teleki Ernő sajátos jellemzése szerint Maniu pártelnöknek, a Nemzeti Parasztpárt első zászlós urának bizalmi emberei közé tartozott – javaslatában nem kevesebb szerepelt, mint Dél-Erdély önként való átadása. A kapcsolatfelvételt elősegítette, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz kötődő Telekihez kollegiális viszony fűzte, Pop volt a MÁH romániai vállalatainak elnöke. Erdély egészének átengedését a javaslattevő román politikai erők két feltételhez köthették, erre utalnak Teleki Ernő jegyzetfüzetében a ceruzával odavetett mondatok: az egyik az autonómia – melyről regénybeillő módon a bukaresti királyi palota kerítésénél folytatott tárgyalásokat, – a másik a német megszállás biztosítása, míg a magyar hadsereg bevonul Észak-Erdélybe. Utóbbi kérés a magyarság feltételezett bosszújára hivatkozva fogalmazódott meg. Minderről Teleki Pál az akkori romániai nagykövet, Bárdossy László rejtjelezett táviratából értesült. A javaslatokat visszautasította, elfogadhatatlannak minősítette, attól tartott, hogy a feltételekhez kötött lépés az akkori felfokozott közhangulatban a kormány elsöprésével és talán forradalommal is járna. A nemleges választ Teleki Andor adta át a Szovátán tartózkodó Ionel Popnak. A magyar csapatok kolozsvári bevonulását követően Teleki Pál miniszterelnök – folytatódnak Teleki Ernő bejegyzései – az Esterházy-házban tárgyalást folytatott. Ezen Észak-Erdély politikai képviseletét és a visszaperlési jog kérdését beszélték meg. A képviselők névsorát össze is állíthatták, mert a jelenlevők – László Dezső és Albrecht Dezső – parlamenti honatyák lettek. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Teleki Ernőt a Felsőház tagjává kooptálták, aki határozattan tiltakozott az ellen, hogy ez rendiségi alapon történjen meg. Ajánlói az alkotmányt segítségül híva azt a megoldást választották, hogy a kormányzónak joga van rendkívüli érdemekért a megfelelő személyeket kinevezni. Rajta kívül még ketten kerültek ilyen módon a parlamentbe: Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Felsőház „Benjáminja”, Széchenyi Károly. Teleki Ernő képviselősége kérészéletűnek bizonyult, két hónap után lemondott mandátumáról. Ebben talán része lehetett Bárdossy László miniszterelnök korábban megfogalmazott véleményének, mely szerint az Észak-Erdélyből a parlamentbe behívott, kooptált képviselőket tömörítő Erdélyi Párt „kezelhetetlen”. Magyarország sorsa és Erdély jövője szempontjából rendkívül kritikus időszakban – a Lakatos-kormány idejében – Teleki Ernő felkérést kapott, hogy vállalja el a romániai követ posztját. Bizonyára ismerhették egyik állásfoglalását: „Bukarest Pest számára a saját embereik alkalmatlansága folytán mindig torz tükörben állott.” A külügynek szüksége lehetett jól informált, mindkét fél részéről elfogadható, a román politikai és gazdasági körökben járatos diplomatára. Teleki Ernő a későn jött felkérésnek nem tudott eleget tenni. Ha Teleki Pál idejében történt volna, ketten bizonyára többet elérhettek volna a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében. A politikai élettől való többszöri visszavonulását fontos szakmai feladat feledtette: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács második embere, ügyvezető alelnöke lett. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Kossuth Lajos utcai székházának II. emeletén működő Tanács feladata a kelet-magyarországi, az észak-erdélyi területek és az „anyaország” gazdasági életének minél eredményesebb összehangolása volt. Azon intézmények közé tartozott, melyet nem magyarországi „ejtőernyősök”, hanem helybeli, hozzáértő szakemberek irányítottak. Jelentőségét hangsúlyozta, hogy uzoni gróf Béldi Kálmán zsibói földbirtokos elnökletével a magyar kormány tanácsadó és véleményező szerveként működött. A Tanács tagjai közé tartozott még losonci gróf Bánffy Miklós (akivel a Magyar Népközösségben együtt dolgozott), Korparich Ede (az észak-erdélyi Hangya-szövetkezet marosvásárhelyi elnök-igazgatója), Rátz Mihály építőmester (a kolozsvári Iparos Egylet elnöke) és széki gróf Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke). A hívő, keresztény embert azzal tisztelte meg egyháza, hogy az Egyházmegyei Tanács (régebbi nevén Erdélyi Római Katolikus Státus) tagjává választotta. A Tanács hatásköre az erdélyi egyházmegye területén lévő római katolikus középiskolák, gazdasági iskolák és a velük kapcsolatos bentlakások fenntartására, az egyházmegyei alapok tulajdonát képező bérházak, mező- és erdőgazdasági ingatlanok kezelésére terjedt ki. A világi tanácsosok között ismerős nevekre bukkanhatunk: György Lajos (a Líceum-könyvtár igazgatója) és gróf Béldi Kálmán. Az 1945 után bekövetkezett nagy történelmi és politikai változások után osztály- és sorstársai általánosan jellemző életét élte. 1949. május 1-ig állás nélkül tengődött. Akkor lehetőséget kapott, hogy képességének és tudásának megfelelően megtalálhassa az őt megillető méltó helyét, és beilleszkedhessen a szocialista Románia új társadalmi rendjébe. A 7. számú Átképzési Központban (Centrul de recalificare No. 7.) fél év alatt elsajátíthatta az asztalos mesterséget. Első munkahelye egy nagy építkezési vállalat (Intreprindere Construcţia şi Instalaţii) volt, ahol villanyszerelő beosztásban dolgozott. Ezt követően 1952 és 1954 között raktárnok volt a Mezőség legnagyobb községében Mocson, egy Cariera nevű üzemnél. Mind feljebb emelkedett, következő munkahelyén, a község tanácsházának egészségügyi osztályán (Sfat Popular Raion Mociu Secţia Sanitară) könyvelőként már tisztviselői beosztásba emelkedett. 1954-ben egy hirtelen fordulattal a „romániai burzsoázia” élő-halottjait gyűjtő temetőbe, a Duna-Deltában fekvő Măcinbe, a Brăilától keletre fekvő faluba internálták. Először ott készültek a filmben a démonok táncaként emlegetett torzképrajzai. Érzékeny lelkülete így tükröztette az őt körülvevő abszurd világot és irracionálissá torzult szereplőit, a nagyon is létező, nemcsak képzeletében élő, az emberi alapvetést, a humánumot megtagadó, a sztálini nemzeti szocializmus módszereit másoló országot, az akkori román Abszurdisztánt. Hazatérhetett, túl értékes volt ahhoz, hogy elpusztítsák. 1955-től alkalmat kapott egyháza közelében és a műemlék-restaurálás területén működni. Két éven keresztül a Szent Mihály-templom felújítási munkálatainál anyagraktárosként nyert beosztást. Ezt követően a Farkas utcai református templom és a lutheránus püspökség épületének helyreállításánál volt technikusi beosztásban. Később mintázó szobrászként ismét a főtéri templom megújításánál jutott munkalehetőséghez. A megváltozott világban 1960. május 15-én kapott először műveltségének, érdeklődési körének és habitusának egyaránt megfelelő feladatot. A Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett, mely Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián működött. Ha megismerkedünk a bizottság összetételével, megérthetjük lelkesedését és ügybuzgalmát. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos nyug. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József nyug. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel nyug. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend exprovinciálisa és Vámszer Géza középiskolai tanár. Az egyház érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták. Ideig-óráig egyfajta védőhálót vontak köréjük, s talán némi anyagi segítség is adódott. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismereteikkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni közösségük javára. Miért vonzódott a gazdasági és pénzügyi szakember a műemlékekhez, a régi tárgyakhoz? Mindez visszanyúlik a messzi gyermekkorba. A szülői ház és a paszmosi kastély berendezése egyaránt a múltat idézte. Emlékezzünk Bíró József művészettörténész egyik örökbecsű megállapítására, mely szerint Erdélyben „a kastély már maga a történelem”. A családi arcképcsarnok festményei és az ősökhöz kapcsolódó régi tárgyak szinte mindegyike Erdély történetének hol dicső, hol szomorú évszázadáról regélt. A kiterjedt rokonságban egyöntetű tisztelet övezte az ellenségei által „Kopasz”-nak gúnyolt Teleki Mihály kancellárt. Még azt is számon tartották, melyik családtag őriz róla készült képet, metszetet vagy egyéb ábrázolást. Akkor még volt hol keresni azokat: Teleki Artúrnál (Dudu bácsinál) Tancson, Teleki László Gyulánál Kövérhosszúfalun, Teleki Károlynál (Pufinál) Sáromberkén és Teleki Pálnál Budapesten, József téri házában. Ma csak a családi emlékezés tanúskodhat a képek egykori létezéséről. Kelemen Lajos Benczúr Gyulánénak írt leveléből (Kolozsvár, 1922. szeptember 4.) tudhatunk a Telekiek hatvan darabot számláló családi képgyűjteményéről. A nagymama, gróf Esterházy Cecília őrizetében álltak – helyesebben mondva függtek – a piarista templom előtti Mária-szobrot állító göncruszkai gróf Kornis Antal és második felesége, királyhalmi Petki Anna élethű festményei is. A gróf Bethlen Györgyné Majális utcai lakásán 1926. november 17–21. között megrendezett régi műtárgyak kiállításán nem a történelmi arcképcsarnok képei szerepeltek. Kelemen Lajosnak a Művészeti Szalonban megjelent tudósításából ismeretes, hogy a családi gyűjteményből hat, egymásba járó Kornis-címeres poharat, és egy altwien, bástyamotívumos kávétartót tettek közszemlére. A kiterjedt főrangú rokonságra a 18–19. századi családi miniatúra-gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Ennek egyik ragyogó rézrámás darabja gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítóját ábrázolta. Ugyancsak az elődökre emlékeztetett a fehér falon félelmetesnek tűnő Kornis-buzogány, és az Apafi korabeli nyeregtakarón elhelyezett kardgyűjtemény. A már említett 1926-os régi műtárgykiállítás beszámolójából köztudomásúak az értékes és féltve őrzött történelmi emlékek. Az egyik kard pengéjén viselte a korát jelölő aranyos évszámot: 1549. A másik, rubinokkal ékesített 16. századi pallosról azt tartotta a hagyomány, hogy a lefejezett Bánffy Dénesnek volt kedves fegyvere. (Honnan sejthette volna szegény, hogy éppen egy ilyen szeretett fegyverfajta vet véget földi pályafutásának.) Teleki Ernő öregkorában sokat betegeskedett, de az óramű pontosságával beosztott baráti látogatások mindig felvidították. Kedvelt időtöltése volt, amikor a „kolozsvári lexikon”, az évszázadot megélt Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója és Nemes István ügyvéd segédletével képzeletben rendre vizitálták a kincses város jól ismert családjait. Szűk baráti köréhez főleg arisztokraták (Apor Márta, Bethlen Béla, Lendvay Gaszton, Nemes Sarolta, Teleki Mihály, Wesselényi Mária), írók (Bajor Andor, Bretter György, Gáll Ernő, Mikó Imre) és művészek (Cseh Gusztáv, Erdős Tibor, Fülöp Antal Andor, Gergely István, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Vetró Artúr, Tassi Demian) tartoztak. Szívesen segített az erdélyi múltat kutató történészeknek, művészettörténészeknek. Járt nála Jakó Zsigmond, Benkő Samu és felesége Nagy Margit, Kiss András, Marica Guy Viorica, Debreczeni László. A leggyakrabban talán Markó Bélával, kedves borbélyával találkozott. 1974-ben rendkívüli öröm érte, szülővárosukban találkozhatott az oly messzi távolba – Buenos Airesbe – emigrált ikertestvérével, Andorral. A „Tempora mutantur et nos mutamur in illis” (Megváltoznak az idők, és mi is megváltozunk bennük) általánosan igaz megállapítása átvitt értelemben rá nem vonatkozott. Soha nem feledkezett meg származása társadalmi kötelezettségeiről, és ennek mindenkori tudatában élte le életét. Szülővárosában hunyt el 1980. november 27-én, életének 79. évében. Néhány nap múlva, a decemberi hónap első napjának délutánján helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. A gyászjelentőn már nem merült szürkeségbe a neve. A fekete gyászkeretes partecédula méltóságteljesen jelentette, hogy egy széki Teleki halt meg. Úr volt, kolozsvári és erdélyi magyar. Őrizzük emlékét az őt megillető kegyelettel. SAS PÉTER Szabadság (Kolozsvár) 2013. február 20.Az illyefalvi pálos rendház működése (1701–1786)A magyar alapítású pálos rend erdélyi jelenléte a 16. század derekán megszakadt, Berzeviczi Lajosnak és Egri Györgynek a fejedelemség utolsó évtizedeiben végzett székelyföldi magánmissziójától eltekintve a pálosok hivatalosan a 18. század legelején tértek vissza. Behívásukban és letelepítésükben (Tövis, Illyefalva, majd Torda) vezető szerepet vállaltak a székely katolikus főurak (gróf Apor István, gróf Kálnoki Sámuel, gróf Mikes Mihály), akik már korábban is kapcsolatot ápoltak a rend magyarországi elöljáróival, valamint jelentősebb kolostoraival. P. Székely András 1701 tavaszán vette át a pálos rend számára Nagy Mózes plébánostól a Bialis Ferenc költségén Páduai Szent Antal tiszteletére néhány évvel korábban fából épített, gróf Apor István és Henter Ferencné Apor Anna által kegytárgyakkal és haranggal ellátott illyefalvi kápolnát. Ezzel kezdetét vette a több mint nyolc évtizedre nyúló háromszéki pálos misszió, amely feladata a helyi plébánia és elemi iskolája, valamint a hozzá tartozó leányegyházak vezetése, továbbá a reformációt követően plébánia nélkül maradt alsó-háromszéki katolikus közösségek lelki vezetése volt. Illyefalván szerény körülmények vártak a misszióban részt vállaló „fehér barátokra”, egy 1713-as leírás szerint a fából épített rendház mindössze néhány szerzetes befogadására volt alkalmas: egyikük a vidéket járta, és káplánként szolgált a nemesi udvarokban, a másik a plébánia és a rendház állandó adminisztrátora volt. Legfőbb helyi támaszuk Bialis Ferenc és Geréb János nemes volt, ugyanakkor az Apor István-féle alapítványból is részesültek. A barátokat hamar megszerették, mindenki tehetsége szerint támogatta őket, erről több adománylevél, végrendelet tanúskodik. A kezdeti éveket követően, ugyanakkor P. Rácz István házfőnöksége idején zálogon vagy adásvétel útján megkezdték a rendházzal és a kápolnával szomszédos szántók és kaszálók megszerzését. P. Újhelyi Athanáz 1722-ben érkezett Illyefalvára, és közel egy évtizeden keresztül vezette a rezidenciát. Az ő idejében építettek új kőtemplomot étfalvi Gidófalvi Gábor és Hollaki Jánosné Szotyori Ilona költségén, amelyet 1723-ban szenteltek fel. P. Marton Hilarion házfőnöksége idején (1733–1741) megerősödött a pálos misszió. Jótevőik száma jelentősen megnőtt, az 1730-as évek második felétől pedig tudatos birtokszervezés járult hozzá a rendház gazdasági fellendüléséhez. Az új házfőnök létrehozta a rendházat kiszolgáló és fenntartó birtoktestet, valamint gondoskodott a fizikai munkát elvégző szolgákról és jobbágyokról is úgy, hogy ezzel egy időben az erdélyi törvényekkel, ezen belül is a székely rendtartásokkal is meg kellett ismerkednie. A Magyarországról érkező pálosok földbirtokosként való viselkedése ugyanis gyakran súrlódásokhoz vezetett. A bő évtizedre nyúló átmeneti időszakot követően a század közepén, P. Nagyidai Mihály első rendházfőnöksége (1754–1755) idején az illyefalvi pálosok újabb építkezésekbe kezdtek: a rendház birtokán, a temető fölötti telken új templomot emeltek a Fájdalmas Boldogasszony tiszteletére, amelynek költségeit nagyszabású anyagi összefogás biztosította. Tevékenységükhöz köthető a sepsiszentgyörgyi plébánia újjászervezése is. A szék Illyefalvához közeli, kálvinista többségű központjában a székely határőrezredek megszervezése, a huszárezredi parancsnokság felállítása nyitotta meg a katolikus egyházi élet felélesztését. A feladatra 1762-től kezdődően a pálosok kaptak megbízást, és az ezredparancsnok lakhelyének udvarán Szent József tiszteletére emelt kis fakápolna igazgatását egészen 1768-ig ellátták. A plébániák újjászervezésével a 18. század második felében a háromszéki pálos misszió folyamatosan teret vesztett, az 1770-es évek végétől már csak egy állandó lakója volt az illyefalvi rendháznak. Utolsó jelentős megvalósításuk a harangtorony felépítése volt 1778-ban, amely számára néhány évvel korábban harangot is öntettek. A rend magyarországi feloszlatását (1786. február 6.) követően P. Burján Lőrinc, az utolsó illyefalvi pálos atya püspöki hozzájárulással helyben maradt, és a század végéig világi papként szolgált. A rendház birtokai a kincstárra szálltak, amely nagy részüket árverés útján értékesítette. Ingóságaik közül az 1701-től vezetett egyházi anyakönyveken és az 1775-ben öntött harangon kívül könyvtáruk egy része maradt a plébánia tulajdonában. A rendház könyvei A rezidencia könyvgyűjteményét feltehetően P. Bencsik Márton alapozta meg az 1710-es évek közepén, maga is több kötettel gazdagítva azt. A rendház legkorábbi tulajdonosi bejegyzése 1716-ból ismert, és a rendház könyveiről vezetett katalógus létéről tanúskodik. A pálos rend szabályzatai alapján a kolostori könyvtárak gondozója, a könyvjegyzékek vezetése a mindenkori házfőnök feladata volt. Így történt Illyefalván is, ahol a század második feléből (1755, 1763, 1768, 1775) származó könyvbejegyzések a gyűjtemény folyamatos gyarapodását, valamint a katalógus vezetését igazolják. Az erdélyi vagy magyarországi rendházak valamelyikéből érkező rendtagok általában két-három évet töltöttek a székelyföldi misszióban, a könyvtár legfontosabb gyarapodási tényezőjét ők, az általuk hátrahagyott magánszemélytől vagy valamelyik rendházból kölcsönzött könyvek jelentették. Az illyefalvi könyvanyagba bekerültek más rendházak, esetenként más szerzetesrendek (jezsuita, ferences) könyvei is. A gyűjtemény a vidék katolikus főnemessége jóvoltából is gazdagodott (árapataki Geréb József, szentiványi Henter Gáspár, zabolai gróf Mikes Antal). A nyolc és fél évtizeden át működő illyefalvi rendház könyveinek túlnyomó részét a missziós tevékenységben hasznosítható prédikációs irodalom, a lelkiségi, teológiai és aszketikus művek alkották. A szerzőség tekintetében a jezsuita irodalom túlsúlya érvényesül. A pálosrendi irodalmat Csúzy Zsigmond mellett Dónyi Gellért és Kollenicz András, valamint Ferdinand Meislseder képviseli. Az ókori szerzők és egyházatyák, püspökök és világi teológusok mellett ugyanakkor további szerzetesszerzők munkái is megtalálhatóak. A kötetek többsége 18. századi nyomtatvány, kisebb részt 17. század végi vagy az említett század első feléből való. Legnagyobb számban a nagyszombati jezsuita egyetemi nyomda 1691–1762 közötti kiadványait találjuk meg. Mellette több kötet származik augsburg-dillingeni, bécsi, kassai, pozsonyi, prágai, velencei, antwerpeni, bambergi, drezdai, kölni, olmützi nyomdákból. A hazai nyomtatványok száma kevés, ezzel együtt a magyar nyelvű nyomtatványok száma is csekély, elsősorban Kassán, Nagyszombatban, Pozsonyban és Egerben megjelent prédikációgyűjtemények. A tövisi, tordai és nagyváradi rendházak könyvtárához hasonlóan pálos rendtörténeti munkák (pl. Benger, Orosz) is maradtak Illyefalván. A jogi, államtudományi, világi és egyháztörténeti, orvosi vonatkozású művek hiánya azzal magyarázható, hogy ezekhez a környékbeli főnemesi könyvtárakból hozzájuthattak. Az illyefalvi pálos rendház tulajdonosi (possessori) bejegyzéssel ellátott könyvei közül jelenleg 62 kötetet tartunk számon. Az egykori könyvgyűjtemény pontos rekonstruálása a 18. századi katalógus hiányában bizonytalan, köteteinek száma a 19. századi adatok (vizitációs jegyzőkönyvek) alapján 80–100-ra tehető. Csáki Árpád Pálos misszió Háromszéken a 18. században. Az illyefalvi rendház és könyvei, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 2013 (Székelyföldi könyvgyűjtemények 1.) A Pálos misszió Háromszéken a 18. században című konferencia, kiállítás és könyvbemutató a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban pénteken 18 órakor kezdődik. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. június 10.Hétszázan ropták a táncot (Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozó)Szombaton a zord időjárás miatt nem a szokásos helyen, a perkői nyeregben levő kőszínpadon, hanem a kézdiszentléleki Petőfi Sándor Művelődési Házban tartották meg a nyolcadik Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozót, melyen huszonnégy csoport mintegy hétszáz tagja ropta déltől estig a táncot. Első alkalommal vett részt a seregszemlén a budapesti Babszem Táncegyüttes, a kisújszállási Karakas Ifjúsági Néptáncegyüttes és a Garaguly Gyermek Néptánccsoport, a székelykeresztúri Mákvirág Néptánccsoport, a vargyasi Csillagkövetők Néptánccsoport és a sepsiszentgyörgyi Rügyek Néptánccsoport. A rendezvény nyitóprogramjaként Orbán Ferenc állatokról szóló népi gyermekdalokat tartalmazó, Nagy az Istenke állatkerje című lemezét mutatta be zenésztársak és Benkő Éva közreműködésével. Esik az eső, ázik a Perkő – e szavakkal nyitotta meg Balogh Tibor polgármester a rangos rendezvényt, és elmondta: nagy öröm, hogy a község adhat helyet évente e jeles eseménynek. Köszönetet mondott a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársainak és mindazoknak, akik a szervezésben segítettek. A megnyitó után sorra lépett színpadra a huszonnégy csoport, kalocsai, mezőségi, kalotaszegi, szilágysági, udvarhelyszéki, sóvidéki, széki, felcsíki, moldvai, Küküllő menti, erdővidéki és szatmári táncokkal arattak megérdemelt sikert. A tánccsoportok fellépésével párhuzamosan az Apor István-iskola folyosóján kézműves-tevékenység – babakészítés, nemezelés, bútorfestés és gyöngyfűzés – zajlott. A művelődési ház előcsarnokában népi mesterek és kézművesek állították ki eladásra szánt tárgyaikat. Virág Endre néptáncoktató, a rendezvény főszervezője összefoglalóként elmondta: a fesztivál elsősorban a gyermekeknek és nem a nagyközönségnek szól, és nem az a legfontosabb, hogy az ifjak megtanuljanak profi szinten táncolni, hanem az, hogy bekerüljenek egy jó közösségbe, és továbbvigyék a hagyományt, s ugyanakkor közösségépítő jellege is van. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. július 31.Kemény Zsigmond naplójaApor Károly gazdag munkásságából kézirat- és könyvgyűjtő tevékenysége bizonyult a legmaradandóbbnak. Apor Károly személyes kézirati hagyatékából került elő Kemény Zsigmond naplója is. Apor Károly legtöbb könyve a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban található, mert Apor Károly unokaöccsének özvegye a Székely Nemzeti Múzeumban helyezte el örökletétbe. Kéziratainak legnagyobb része a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban található, mert az államosítás után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból az Állami Levéltárba vitték. De könyvei és kéziratai gyűjteményéből került a MOL, az OSZK, a Kolozsvári Állami Levéltárba, a Kolozsvári Egyetemi (Lucian Blaga) Könyvtárba stb. is. Talán akkor tudjuk igazán megérteni és értékelni Apor Károly szenvedélyes kéziratgyűjtő tevékenységét, ha kezünkbe vesszük Apor Károly kézzel lemásolt Sepsi Laczkó Máthé-krónikáját, mely a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban található1: "Sepsi Laczkó Máthé Lorandffi Mihály udvari loncionatora Kronikája, és emlékezetre méltó hazai dolgoknak rövid meg-jegyzései. 1521–1624. Est Autor hujus libri Mathuz Laczko Szepsi loncionator Hulicus Michaelis Lorandffi in Hunagia A Gróf Teleki Marosvásárhelyi Könyvtárában lévő eredeti kézirat után írta le B. Apor Károly." Szádeczky Lajos Apor Péter verses művei és levelei című kétkötetes művének előszavában leírja az Apor-könyvtár és levéltár egy részének vándorlását: "Br. Apor István úrnál Abosfalván (Kisküküllő vármegyében) megtaláltam az Apor-levéltár és könyvtár egy részét, melyet ő br. Apor Károlytól, a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla elnökétől örökölt volt. Apor Pétertől ott keveset találtam. A régi Apor- levéltár zöme az 1885-ben elhunyt br. Apor Károlytól br. Apor Gábor, Ő Felsége személye körüli miniszteri államtitkár birtokába ment át, ki a családi levéltárt egy ideig a háromszéki kőröspataki [Sepsiköröspatak (románul Valea Crisului)] birtokán tartotta, s méltó utódja kívánván lenni a történelemíró Apor Péternek, a levéltárt nemcsak megbecsülte, hanem rendeztette is, szakértő (Barabás Sámuel) által. Az emberi végzet kegyetlensége azonban Apor Gábor bárót férfikora javában elszólítá nemes törekvései és sokoldalú munkássága színteréről (1898. aug. 19.): s az elárvult levéltárat ládákban szögezve elvitték az Aporok ősi fészkébe, Altorjára, Bálványos vára vadregényes vidékére, hogy ott pihenjenek az ősök hamvai közelében, míg az utódok, vagy a történelembúvárok meg nem zavarják ott a komor csendet s meg nem szólaltatják a néma betűket. Ott találtam én rá a leszögezett ládákban Apor Péter irataira, leveleire s annak a kincsnek legnagyobb részére, mely ebben a két kötetben foglaltatik."2 A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 1910–1911. évi jelentéséből megtudhatjuk, hogy hogyan kerültek a múzeum tulajdonába az Apor-féle könyvek és iratok. "Múzeumunk 1911-ik évi krónikájába azonban külön kell feljegyeznünk s ezzel évlapjainkon megörökítenünk az özvegy báró Apor Gábor, szül. gróf Pállfy Fidéle őméltósága nevét, a ki mindnyájunk igaz elismerésére, és őszinte köszönetére érdemesítette magát azzal a szép s különösen a Székelyföldön követésre méltó hazafias tettével, hogy néhai nemes emlékűférjének, báró Apor Gábor államtitkárnak hagyatékából származó könyvtárát és levéltárát, mint családi letétet a Székely Nemzeti Múzeum gondozására bízta, annak használatára felajánlotta s így valóságos közkincsé tette. A könyvtár kb. 4200 darabból áll s úgy látszik, hogy tekintélyes részét báró Apor Károly, a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla és a Kemény Zsigmond irodalmi társaság elnöke hagyományozta báró Apor Gábornak, a ki az értékes gyűjteményt újabb vásárlásokkal tovább fejlesztette. A báró Apor-család e két kiváló tagjának ismert élethivatásánál fogva a könyvtárban főleg jogi és történelmi, de széleskörűműveltségénél fogva ezen kívül szépirodalmi, természettudományi és különböző gazdasági stb. műveket egyaránt találunk. Nagy kár, hogy az Apor-család régebbi szereplő tagjainak, s különösen az írói tehetségével mindnyájunk közül kimagasló Apor Péternek könyvtárát csak alig egy pár mű képviseli a múzeum gondozásába juttatott letétben. Kár továbbá, hogy a sorozatos művek néha feltűnő hiányokat mutatnak s különösen, hogy csak egy kis töredéke jutott hozzánk a br. Apor Károly 1848-49-ből származó s újságokból, röpiratokból, rendeletekből, hirdetésekből s más apróbb nyomtatványokból álló gyűjteményének, mely hosszú időn át a maga nemében szinte páratlan volt az egész országban s mely tudomásunk szerint a nemes báró áldozatkész hazafiságából a gr. Mikó Imre közbenjárásával a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum tulajdonába került."3 Kemény Zsigmond naplója is Apor Károly kézirati hagyatékából került elő. Illés Endre (Csütörtökhely, 1902. június 4 – Budapest, 1986. július 22.), a neves író, megemlékezett Kemény Zsigmond naplójának előkerüléséről, és nagyon elmarasztalóan említi Apor Károly nevét: "Kemény Zsigmond ismeretlen naplója nyolcvanévi lappangás után került elő. Erről a naplóról eddig csak azt tudtuk, hogy van. A szabadságharc bukása után Kemény a naplót jó barátnéjára Kenessey Idára bízza, aki híven őrzi, majd harminc év múlva, már Kemény halála után, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak ajándékozza. Tolnai Lajos, a társaság titkára, még hírt ad az érdekes ajándékról, néhány mondatot idéz is belőle, megígéri, hogy a naplót hamarosanközlik. De Kemény naplóját többé senki nem láthatja, egyszerű halandó ezentúl nem olvashatja. A társaság elnöke, Apor Károly báró magához veszi, otthoni levéltárába süllyeszti, s hiába keresik írók, irodalomtörténészek, nem árulja el, hogy nála van. Nyilván úgy ítéli meg egy másik erdélyi báró bizalmas vallomásait: nem való plebejus szemek elé. És csak amikor az Apor-levéltár végre a sepsiszentgyörgyi múzeumba kerül, majd az állami levéltárba, a hatalmas anyag feldolgozása során fedezi fel a levéltár őre, Árvay József, a naplót tartalmazó kötetet."4 Illés Endrének egyáltalán nincs igaza. Mégpedig azért nincs, mert 1884-ben Kemény Zsigmond naplója még Tolnai Lajosnál volt. Köztudott, hogy Tolnai Lajost lényegében elűzték Marosvásárhelyről, és akkor a Kemény Zsigmond Társaság iratai fölött természetesen annak elnöke rendelkezett. A társaság Tolnai Lajos Vásárhelyről való távozása után megbénult. Szerintem Apor érdeme, hogy megmentette a Társaság iratait, úgy, hogy magánlevéltárába szállítatta. De Apor Károly (Altorja, 1815. december 11 – Marosvásárhely, 1885. október 31.) Tolnainak Marosvásárhelyről való elköltözése után tíz hónappal elhunyt. Tehát Illés Endrének az az állítása is tévedés, hogy az irodalomtörténészek hiába keresték, Apor Károly nem mondta meg senkinek, hogy nála van. Valóban nem mondta meg senkinek, mert mikor keresni kezdték, Apor Károly már halott volt, és a halottak csak igen ritka esetben szoktak beszélgetni. Idézem a Kemény Zsigmond naplója című könyv jegyzetét [Kemény Zsigmond naplója. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi: Benkő Samu, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1966. Jegyzetek a naplóhoz pp. 208–209.] »A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság 1879. december 7-én tartott rendes havi gyűlésén Tolnai Lajos társasági titkár az alábbi érdekes levelet olvasta fel: "Alsó-Körtvélyes. 1879. nov. 30- án. Tekintetes Társaság! Néhai báró Kemény Zsigmondot a negyvenes években szerencsénk volt barátaink sorába számíthatni: e napló-töredéket nekem, mint emléket hagyta vissza a 49-ki catastropha alkalmával. Értésemre esvén, hogy a boldogult emlékének fenntartására egylet alakult: emlékiratainak elhelyezésére méltóbb helyet nem találtunk, mint midőn azokat a nevezett társaságnak annál is inkább felajánlom, mert a napló nem bír oly magánjelleggel, hogy az tartalmának közlését tiltaná. Tisztelettel Décsey Lajosné, sz. Kenessey Ida." A "tagok nagy örömmel fogadták a becses ajándékot", s nyomban megbízták az elnökséget, hogy "köszönő iratot" küldjön Décseynének, és példája követésére hívta fel azokat, akiknek Kemény-levelek vagy éppen kéziratok volnának birtokukban – Mindezt Tolnai Lajos írta meg a Társaság Erdélyi Figyelő című közlönyében (I. évf. 15 sz.). Ugyancsak ott ígérte meg, hogy a felette érdekes tartalmú Naplót a lapban ismertetni fogja. Erre azonban nem került sor, sőt maga a kézirat is eltűnt. 1884-ben Tolnai még kiírt néhány mondatot belőle Tóth Sándor részére, aki a Magyar Helikon című gyűjteményes kötetben megírta Kemény életrajzát. Ennek alapján emlékezett meg az ismeretlen munkáról egyetemi előadásaiban Gyulai Pál is, majd a nyomába lépő irodalomtörténész nemzedék.« Véleményem szerint szerencse, hogy Apor Károlyhoz került, mert így megőrződött az utókor számára. (Gondoljunk csak arra, hogy Bolyai Farkas és Bolyai János kézirataiból is sok eltűnt, de tűntek el értékes darabok Benkő Károly kézirataiból vagy a Kultúrpalota építési irataiból stb. is.) Apor Károly és jogutódai igen sokra értékelték a kéziratokat, ősnyomtatványokat, levéltári dokumentumokat. Tehát, ezer szerencse, hogy Kemény Zsigmond naplója Apor Károlyhoz került! 1Köszönetet mondok Boér Hunornak, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusának ezekért az információiért ésútbaigazításaiért. Ugyancsak köszönettel tartozom Gyenge Gabriellának, a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosának. 2Apor Péter verses művei és levelei: 1676-1752; szerk. Szádeczky Lajos. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1903. 3Jelentés a Székely Nemzeti Múzeum 1910–1911. évi állapotáról. Sepsiszentgyörgy Jókai – Nyomda – Részvény – Társulat,1912. Székely Oklevéltár, kiadja a Székely Történelmi Pályadíj-alap felügyelő bizottsága, Szerkesztette: dDr. Szádeczky Lajos. V.kötet 1296–1603. Kolozsvárt, Ajtai M. Albert Könyvnyomdája 1896. 4Illés Endre: Zsigó Báró, Kemény Zsigmond, A naplóíró című írása, in Mestereim, barátaim, szerelmeim I. kötet. Budapest(1972) Oláh-Gál Róbert Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 14.Kulturális hét UzonbanHagyomány a Feketeügy menti községközpontban, hogy időnként hétvégi kulturális napokat szerveznek. Meghívott és helyi együttesek különféle műsorszámokkal lépnek fel, szolgálván a művelődésre, szórakozásra nyitott közönséget – hangsúlyozta Ráduly István polgármester, ötletgazda és szervező. A kulturális táplálékhoz mindenki könnyen hozzájuthatott az elmúlt hétvégén is, mert az önkormányzat jóvoltából a belépés díjtalan volt. Mi nem csalóka manapság? Meglepetés volt a kovásznai Pokolsár Egyesület égisze alatt működő Pokolsár Társulat fellépése, ugyanis jelenlétükre bizonyára otthon, a Kőrösi Csoma Sándor Napokon is számítottak a szervezők. Különleges élményben részesült a népes uzoni közönség Tamási Áron háromfelvonásos drámai színjátéka, a Csalóka szivárvány bemutatóján. A darabot Gazda József nyugalmazott tanár rendezte, a rendező munkatársa Berecki Árpád. A társulat produkcióját a múlt év decemberében mutatták be, ebben az évben vidékre is eljutottak. Gazda József lapunk munkatársának korábban, a kovásznai bemutatón nyilatkozott a Tamási-darabról: „Csalóka-e a szivárvány? – tette fel gyönyörű művével nagy írónk a kérdést. S válasza: igen, csalóka! Mert ugyan ki nem lenne elégedetlen a sorsával? Nemzetünk, népünk gyötrelmesen nehéz sorsával, melynek szükségszerűen része az egyén, a mindenkori egyén sorsa is. A te sorsod, az én sorsom! Valamennyiünké, akik itt, Erdély földjén élünk, s e megtöretett nép, a magyarság sorsának részesei vagyunk. S így joggal érezzük: bizony, jó lenne átbújni a szivárvány alatt!” A diákszínjátszás Kovásznán negyvenéves múltra tekint vissza. A Pokolsár Egyesület színtársulata azt tűzte ki célul, hogy a régen előadott darabokat – régi-új szereplőkkel – újra színpadra viszi. Jelenleg már a negyedik színdarabot mutatták be. Fellépésüket vastapssal viszonozta a közönség. Fúvósmuzsika A hétvégi fellépésre vállalkozott az 1998-ban alakult uzoni Atlantisz Egyesület megújult és megfiatalodott fúvószenekara is, amely továbbviszi a fúvósmuzsika helyi hagyományait. Balla Tímea, a minden esti műsorvezető felolvasta a zenekar Kodálytól kölcsönvett jelmondatát: „A tűznek nem szabad kialudni. Az ember zene nélkül nem teljes egész, csupán töredék. A zene mindenkié!” Számos szakmai és közönségsiker kísérte, kíséri a zenekar útját, ami újabb erőgyűjtésre és töretlen fejlődésre sarkallja az egyesület tagjait is. Jelenleg negyvenöt tagot számlál az együttes, korosztályok szerinti csoportokban folyik a folytonos felkészülés. A legkisebbek, a furulyások bontogatják szárnyaikat, igyekeznek elsajátítani a zenei alapfogalmakat. Ezt követi a hangszeres gyakorlat a gyerekdalok, népi és modernzene-feldolgozások elmélyítésére. A végső cél, hogy a legfiatalabbak is tagjai lehessenek a nagy zenekarnak, mint akik arra vannak hivatva, hogy ápolják és továbbvigyék a több mint hetven esztendőre visszatekintő uzoni fúvószenei hagyományokat – derült ki a karmester Lázár Lászlóval történő személyes beszélgetésünkből. Tíz, a legkülönbözőbb zenei műfajba sorolható dalt szólaltatott meg a zenekar, kétórás kikapcsolódást, kellemes szórakozást biztosított a népes hallgatóságnak, akik soraiban ott voltak a szomszédos falvak zenekedvelői is. Többek között felhangzott Müller Jászkun- és ifj. Lehár Ferenc Lyuk, lyuk, lyuk-indulója, Vittorio Monti Csárdása, a Mamma Mia stb. Tánc, tündöklő népviselet Nem túlzás azt állítani, hogy az Alvégre másodszor meghívott kézdiszentléleki Perkő Táncegyüttes szombat esti másfél órás fellépése megkoronázta a háromnapos rendezvényt. A szentföldi székely lányok-fiúk lelkükből ropták a legszebb csíki, ördöngösfüzesi, széki, vajdaszentiványi és kalotaszegi táncokat, alig bírták a felújított uzoni színpad deszkái. Negyven azoknak a lelkes fiataloknak – régebbieknek és zsengéknek – a száma, akik rendszeresen képzik magukat, a több évtizedes táncörökség tulajdonosaiként nemcsak itthon, hanem a határokon túl is megkülönböztetett elismerésnek örvendenek – tudtuk meg Marti Jenő táncvezértől. Tánc nem létezik zene nélkül – mondták, és Ábri Béla kézdiszentléleki zenész, jeles prímás nevét emlegették, aki több évtizedes tapasztalatával áll az együttes mellett, segíti zenei tudásával, olykor közösen sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai zenészekkel. A kézdiszentléleki Borsika néptánccsoport többnyire az Apor István Általános Iskola tanulóiból verbuválódott azzal a céllal, hogy utánpótlásként szolgáljon a nagy együttes számára. A borsikásokból két pár ifitáncos is bemutatkozott Uzonban szombaton. Nagy ajándék ez nekünk – hangoztatták többen a közönség soraiból. Ráduly István polgármester díszoklevelet nyújtott át az együtteseknek, és további sikereket kívánt, kifejezve meggyőződését, hogy nemzeti kultúrhagyományaink, zenei anyanyelvünk, táncaink és a követendő irányokat mutató műkedvelő színjátszó mozgalmunk összetartó erő, amelyre arcszínét gyakran változtató korunkban egyre nagyobb szükségünk lesz. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 27.Barót csapata győzött (Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny)Baróti diákok csapata nyerte meg a Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny döntőjét, amelyet szombaton tartottak Gelencén, a nagy székely tudós szülőfalujában. Az első alkalommal megszervezett kétfordulós vetélkedőt 7–8. osztályos háromszéki tanulók számára hirdették meg. A végső megmérettetésre tíz csapat jutott tovább: a kézdiszentléleki Apor István-iskola, a lemhényi Bem József-iskola, a csernátoni Bod Péter-iskola, a mikóújfalusi Fejér Ákos-iskola, a baróti Gaál Mózes-iskola, a gelencei Jancsó Benedek-iskola, a torjai Kicsi Antal-iskola, a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes- és Petőfi Sándor-iskola, valamint a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a megyeközpont csapata azonban betegség miatt nem jelent meg a döntőn. A rangos vetélkedő zsűrijének elnöke Egyed Ákos történész, akadémikus volt. A zsűriben Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője, Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Farkas Ferenc történelemtanár, a kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója, Jancsó Norbert, a Jancsó Alapítvány kurátora, Várallyay Réka és Jánó Mihály művészettörténészek vettek részt. A csapatok regisztrálása után a résztvevők az iskola udvarán felállított Jancsó Benedek-szobor elé vonultak, ahol a magyar himnusz eléneklése után megkoszorúzták a mellszobrot, Petrovits István alkotását. A verseny a Bodor György Művelődési Otthon nagytermében zajlott. Örömmel biztosítottak a versenynek otthont, hiszen Gelencén fontosnak tartják az iskola névadója, Jancsó Benedek emlékének ápolását, szellemiségének továbbvitelét – fogalmazott Kovács Zsuzsanna, a gelencei Jancsó Benedek-iskola igazgatója. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében támogatásáról biztosította a Jancsó Alapítványt, ugyanis a megyei önkormányzat kiemelt feladatának tartja a székely identitáserősítő kezdeményezéseket. Szellemi lámpásokra van szükség – mondta Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke, reményét fejezve ki, hogy a diákok mindegyike gazdagodott a felkészülés során. Egyed Ákos történész-akadémikus értékelése szerint felkészült csapatok jelentkeztek a felhívásra, és arra ösztönözte a fiatalokat, hogy mélyüljenek el még jobban ebben a témában. Reményét fejezte ki, hogy az elsajátított ismeretek segítik megőrizni székely identitásukat. A versenyt a baróti Gaál Mózes-iskola csapata nyerte, második helyezett a csernátoni Bod Péter-iskola, harmadik helyezett a kézdiszentléleki Apor István-iskola csapata lett. Különdíjban részesültek a mikóújfalusi Fejér Ákos-iskola tanulói ötletes kisfilmjükért, amelynek alapját egy, a településüket bemutató játékos vers képezte. A vetélkedőn jelen levő Jancsó Antal alapítványi elnök azt is elárulta, hogy a történelmi vetélkedőt ezentúl minden esztendőben megszervezik, kiterjesztik a másik két székely megyére is, majd távlatilag Erdélyre, illetve az egész Kárpát-medencére. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-10
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
